|
Elhunyt MAKOVECZ IMRE. – A Kossuth-díjas építészt a Nemzeti Erő- forrás Minisztérium, a magyar nemzet és a világ sok-sok nemzetének számtalan honpolgára is saját halottjának tekinti...
______________________________________________________________
Állítólag a csengeri iskola építésekor, mikor a tetőszerkezethez érkezett a munka, az építésvezető kijelentette, a tervek fölé hajolva: ezt nem lehet megcsinálni! Hívták hát az iskola tervezőjét, Makovecz Imrét, s ő ment is sietve. Az építésvezető neki is előadta sommás véleményét, mire Mako- vecz azt válaszolta: Nem? Akkor hozom az erdélyi ácsokat.
Hozta. – Ők megcsinálták...
|
|
Makovecz Imre többé nem hív ácsokat. Sem a nagy magyar róná- ról, sem Erdélyből, sem a Felvi-dékről. Makovecz Imre vendégség- be ment ahhoz a végtelen nagy úrhoz, kinek számtalan házat ter- vezett idelent, a földön. Az úrnak és az ő magyarjainak. És most talán éppen templomtervei jutalmát él- vezi egy örök és fényességes égi dómban.
Az egyik utolsó, vele készített in- terjúban azt mondta (a pontatlan idézésért idelentről is bocsánatát kérjük), hogy „a magyar nem birka nép. A magyar egy hihetetlenül tü- relmes nép. A magyart nem lehet eltaposni.
|
| Hisz' már majdnem hatszáz éve nincs igazán független Magyarország, ma mégis itt vagyunk és magyarul beszélünk! Pedig engem Makovecznek hívnak...” - tette hozzá, részben lengyel származására utalva. |
Makovecz Imre meghalt, és vele a legkiválóbb magyarok egyike halt meg. Amit épített, ahogyan épített, akikkel és akiknek épített, azon kevesek közé emelték, emelik őt, akik teljes joggal írhatják nevük mellé csupa nagybetűvel a „magyar” szót. Abban a nemes értelemben, ahogyan manap- ság ritkán határozzuk meg. Az ő magyarsága nem hangzatos szózatokban, zászlók unos-untalan lengetésében, gyakran igazi tartalomtól mentesített melldöngetésben öltött díszmagyar mentét. Az egyszerű magyar ember végtelen szeretete és tisztelete, a magyar lélekbe oltott feltétlen hit, igaz és egyedi értékeink előtti meghajlás öltöztette őt magyarnak. Isten házai Erdélyben, Felvidéken, Magyarországon, melyek Makovecz kéznyomait vi- selik tornyaikon, mind-mind többek egyszerű templomnál. Aki belép, a rendelés szerint mindig nyitott ajtóikon, pontosan érezheti azt. Azt a szel- lemet, mely átjárja minden fáradt sejtjét, erőt öntve belé, akár a meny- nyezetet tartó gerendák gerincébe a világ legmesterebb ácsai.
| Eszünkbe jutott valaha is, mondjuk felnézve a Makovecz-tervezte csík- szeredai templomra, hogy ki is az igazi, jó magyar ember? Hogy talán arról ismerszik meg, ha, belépve a szentélybe, szívét az isteni áhitat mellett némi meleg büszkeség is át- járja? Egy olyan megmagyarázhatat- lan érzés, mely nemcsak égi, de földi közösségét is otthonná varázsolja? Az az érzés, hogy övéi között lehet még akkor is, ha egyes-egyedül áll meg a templom közepén? És gondoltak már arra, hány meg hány igaz magyarunk volt ezer év alatt, akiket sem elődeik sem a vérük nem magyarnak szánt? Vajon mi lehet az a kincs a gyarló lel- künkben, mely miközénk vonzotta őket, mely igaz magyar lelket öntött beléjük s tette őket nemzetünk leg- |
|
| nemesebb főivé, és mi az az átok, mely olyan sok magyar génekből sarja- dót silányított árulóvá, értéktelen kétlábúvá sorainkból? |
Talán valahol az előbbiek között rejtőzik a mi nagy titkunk. Ami itt tart bennünket ezer éve, magyarul beszélve, ellenségek és bitorlók között, háborúk és idegen urak árnyékában. Valamilyen megmagyarázhatatlanul makacs, konok, néha számunkra is érthetetlen kitartással. Csak állunk egyenesen, mint Makovecz Imre tornyai, és kíméletlenül mutatunk az égre. Mert ekkora erőt csak onnan kaphattunk. Erőt, melyről gyakorta nem is tudunk, miközben járjuk hétköznapjaink poros ösvényeit, de ott él minden mozdulatunkban, minden magyar szavunkban.
Makovecz Imre látta, felismerte ezt az erőt.
A példa, az irány a mi rövidlátással vert szemeinknek is világos. Mutatja azt minden magyar közösségben épült Makovecz-templom, iskola, faluház. Csak bátorság kell belenézni a fénybe és felismerni önmagunkat benne...
EMLÉKÉT SZERETETTEL-KEGYELETTEL MEGŐRIZZÜK!
 |
DÍJAK, ELISMERÉSEK:
~~~~~~~~~~~~~~~
Ybl Miklós-díj (1969) – Ifjúsági Díj (1987) – SZOT-díj (1989); – Kossuth-díj (1990) – A Magyar Köztársaság Középkeresztje a csillaggal (1993) – Magyar Örökség-díj (1996), a Francia Építészeti Akadémia Nagy Aranyérme (1997); Corvin-lánc (2001) – Prima Primissima-díj (2003) – Főépítészi Életműdíj (2008).
Az Amerikai Építészek Szövetsége Honorary fellow-jának birtokosa; a Dundy-i Egyetem díszdoktora; a német, a skót, a RIBA (angol) építész-szövetségek tiszteletbeli tagja, a BME és a Gödöllői Agrártudományi Egye- tem címzetes egyetemi tanára; a Miskolci Bölcsész Egyesület Nagy Lajos Király Magánegyetemének díszdoktora (2006), a római La Sapienza Tudo- mányegyetem építészeti karának díszdoktora (2010)
1992-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja (Építészeti Tagozat), 2007-től az MMA örökös elnöke. A Kós Károly Egyesület alapító tagja és elnöke
FŐBB MŰVEI:
~~~~~~~~~~
A velencei Cápa vendéglő (1963) – szekszárdi Sió csárda (1964); visegrádi kirándulóközpont (1976-86) – sárospataki Művelődés Háza (1975-1983); a Hild-tér lakóházai Sárospatakon (1979-92) – sárospataki Árpád Vezér Gim- názium (1985-1992) – a sevillai világkiállítás magyar pavilonja (1992) – az egri versenyuszoda (1993) – a Pázmány Péter Katolikus Egyetem főépülete, a Stephaneum (1994).
Templomok: Paks, római katolikus (1987) – Siófok, evangélikus (1989), Százhalombatta, római katolikus (1997) – Csenger, görög katolikus (2000); Csíkszereda, római katolikus (2004) – Vargyas, református (2005).
Faluházak: Zalaszentlászló (1983) – Jászkisér (1984) – Bak (1985) – Jászapáti (1986) – Kakasd (1994).
Könyvek: Írások (2000); Válaszok (2001); Tervek, épületek, írások (2002); Szentek és kárhozottak (2004); Rajzok (2005); Architekture es philosphy (2005); Templomok (2011).
~ * ~
A fenti írás egy ismeretlen szerzőjű, internetes körlevélben jelent meg. Némi változtatással és kiegészítéssel adjuk közre.
|
